Közzétette: admin   a Termékek kategóriában

Amin Maalouf: Fénykertek

„A ‘manicheus probléma’ bevezetőjeként a legjobb mű Amin Maalouf regénye, A fény kertjei.” (Francois Favre)

„Mani nevét eltorzították! És még ha csak ez történt volna!

- kiált fel felháborodottan Amin Maalouf e Mani életéről írt gyönyörű regényében.

Könyveiből a tűz, a nagylelkű hit, a szenvedélyes keresés, az emberek, a természet és az Isten közötti harmónia üzenetéből nem maradt fenn semmi.

A szépség dicsőítéséből, a világosság-sötétség finom vallásából csak két szót tartottunk meg: ‘manicheus’ és ‘manicheizmus’, s szánkban káromkodásokká torzultak. Mert Róma és Perzsia inkvizítorai szövetkeztek, hogy eltorzítsák Mani nevét, és kioltsák az Ő szellemét.”

Ezt a könyvet Máninak szenteltük. El akarta mesélni az életét. Vagy mindazt, amit annyi hazugságban és feledésben eltelt évszázad után még tudni lehet róla.


Az Íróról

Amin Maalouf 1949-ben született Libanonban, majd a libanoni háború miatt, 1975-ben Franciaországban telepedett le, műveit számos nyelvre lefordították.  Jelenleg Párizsban él, és francia nyelven alkot. 1993-ban megkapta a Goncourt-díjat.
A Fénykertek című regényét komoly kutatómunka előzte meg.

Legismertebb művei:

A keresztes háborúk arab szemmel
Szamarkand
Taniosz sziklája

Ossza meg:
  • Facebook
  • Twitter